Elérkezett a várva várt pillanat: Franciaország kiesett a csoportkörben! Elérte őket a 2002-es átok, és ugyan most képesek voltak gólt szerezni, a helyzet aggasztóbb, mint valaha. Laurent Blanc-nak lesz mit a helyére tennie...
Már a torna előtt tudva lévő volt persze, hogy Franciaországra nem az ország napóleoni időket idéző fényes diadala vár, arra talán csak a legpesszimistábbak gondoltak, hogy ilyen forgatókönyv fog lejátszódni.
Nem elég, hogy a főszerepet ezúttal Uruguay és Mexikó játszotta a csoportban, a Francia Labdarúgó Szövetségnek otthon komoly belharcokkal is el kell számolnia.
Egy olyan országban, ahol egyébként is komoly belföldi csatározások dúlnak bevándorlók, és "őslakos gallok" között, most egy világversenyen csúcsosodott ki a probléma.
A keret gyakorlatilag 50-50%-ban volt megosztva a színesbőrűek és a fehérek között, számításaim szerint 12 színesbőrű(nem csak ők bevándorlók, de a fehér játékosoknál nem akartam családfa kutatást tartani ennek az aprócska kis bejegyzésnek a kedvéért...), míg 11 fehér játékos utazott el a csapattal Dél-Afrikába.
Tovább árnyalja a képet, hogy az edzői stáb, és a vezetői réteg természetesen kizárólag fehér bőrű személyekből állt, ami egy újabb komoly arculcsapás lehetett az öntudatos kisebbségnek(amit később láthattunk is).
És jött, aminek jönnie kell: nehezen feldolgozott kudarc, Anelka visszaszólt a szövetségi kapitánynak, az Evra vezette csürhe kiállt társukért, balhé, bojkott, és minden egyéb elem, amik a Futballistafeleségek című nagysikerű sorozatban remek epizódok lehettek volna.
A végeredményt ismerjük...
A francia játékosok leszegett fejjel térhetnek haza, Laurent Blanc pedig igencsak törheti a fejét, hogy mit kezdjen a herétlen kakasaival...
Egyébként a nap élménye, a dél-koreai továbbjutás, és Park Chu Young szabadrúgás gólja személy szerint jobban megérintett, de Franciaország kínos lebőgése mellett nem mehet el épeszű ember, hiszen ez bizony blama volt a javából!
Au revoir!
